Összes oldalmegjelenítés

2010. november 19., péntek

2.Irány a Roxfort!


Minden egyes kupéba betekintettem, miközben barátnőmet kerestem. Na meg a kupét ahol végre azt csinálhatom, amit akarok. Anyám egész nyáron nem hagyott békén. Folyamatosan ellenőrzött. Nem tetszettek neki az év végi jegyeim. Na meg, hogy az a sátáni McGalagony folyamatosan panaszkodott rám. Héé, nem én tehetek róla, ha nem felelek meg a begyöpösödött elvárásainak! Bár fogalmam sincs, hogy lehet az, hogy engem nem kedvel. Engem mindenki bír, na de kérem! Azt a megjegyezéseit azonban igazán képtelennek tartom, hogy „Teljesen olyan, mint az apja…”. Mindezt nem a legkedvesebb hangszínben. Na, de Darrenről tényleg lehetetlen elképzelni, hogy robbantgatta a könyvtárat diákkorában. Neeem, tudtommal ő valami eminens, griffendéles okos tojás volt. Még hogy Darren Russel a rendbontó. Neeem, nem is hangzik jól. Na meg, ha mondjuk, ha WC kagylókat hajítgatott volna ki az ablakon, mint a Weasley ikrek, akkor nem hinném, hogy a Trófeateremben ott díszelegne az „Önzetlenül az iskoláért” díj, amit a tanárok előszeretettel fényesítettnek ki velem a büntetőmunkák alkalmával. De, ha jól tudom anyám sem volt egy vásott nőszemély. Bár olyat hallottam, hogy szíves-örömest átkozta le a mardekárosok haját. Csak tudnám, mi baja van a griffeseknek a mardisokkal meg fordítva. Na jó, a zöld-ezüst színekben rohangálókat még meg is értem, hiszen kevés olyan gyökér járkál egy csoportban, mint a vörösök közt. Kezdve drágalátos másod-unokatestvéremmel meg a nyomorék bandájával. Az a sárvérű Granger, meg az idióta Weasley, na meg a fő barom a „nagy” Harry Potter. Ritka egy seggfej az a gyerek a folyamatos megmentési kényszereivel meg a szerencsétlenkedéseivel. Bár azt meg kell jegyezni, hogy piszkosul mázlista a gyerek. De amiért esküszöm, megtapsolom, hogy hülyéje volt kedves visszahozni teljes valójába kedves barátunkat, Voldemortot. Nos, mivel anyám benne van, a Főnix Rendjében nem igazán lenne normális dolog Tudjukkizni. Az olyan nyomi. Hogy Darren is benne van e? Nem, ő nem lépett be. Meg van győződve róla, hogy jobb a köztes oldalon maradni, így nagyobb biztonságban vagyunk. Jelen pillanatban még én is vele vagyok, hiszen van egy olyan problémám, hogy nem tudom eldönteni melyik oldalra is kéne állnom. Persze, persze tudom, hogy Voldi bától nem szép dolog embereket gyilkolni, de hát a cél szentesíti az eszközt, igaz? Azt hiszem, ha Kiara ezt most hallotta volna, gondolkodás nélkül küldött volna rám egy avadat. Teljesen antifeketemágiás a nő. Mondjuk az ő nézőpontját is meg lehet érteni, mivel a csávó kinyírta a legjobb barátait. Szerintem én is elég pipa lennék, ha kinnyiffantaná Gingert. Róla jut eszembe…
Benéztem az utolsó kupéba is, ahol megpillantottam barátnőm szőke fürtjeit. Sajnálatos módon nem volt egyedül. Ééés, sikerült kifogni a legjobb kupétársakat. Köszönés képen csak kurtán biccentettem, majd ledobtam magam Ginger mellé, aztán szúrós pillantást vetettem rá. Nyomorék hollóhátasok. Ő csak tehetetlenül megvonta vállát, majd (sejtésem szerint már tizedjére) elhúzta a kezét a csorgó nyálú hollós sráctól, aki le akarta taperolni. Ginger pedig kifejezetten rosszul viseli, ha olyanok érnek hozzá, akikkel ő nem szeretne közelebbi kapcsolatot teremteni. Derek O’Hara, pedig pontosan ebbe a kategóriába tartozott. A szőke hajú lány olyan gyilkos pillantást vetett szegény gyerekre, hogy valószínűleg még a szar is megfagyott benne. Már elnézést a kifejezésért. Gingnek, azonban tényleg volt egy ilyen nézése. Néha még én is komolyan megijedtem tőle. Egyszer valami hatodéves mardekáros megfogta a haját. Három hónapig feküdt a gyengélkedőn. Ginger pedig fél évig járt büntetőmunkára. Igaz, hogy Dumbledore ügyesen eltusolta, azonban néhányan így is tudtuk, hogy édes barátosném volt olyan drága, hogy ráküldjön egy Cruciatust. A szülei totálisan kiakadtak rá. Mekkora mázli, hogy az öreg Dumbi-dumbó szimpinek talál és nem közölte anyámékkal az összes kis malőrömet. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy már valahol egy apácazárdában fagyoskodnék az Északi-sarkon.
A srác zavartan visszaült a helyére, majd többet nem pillantott Ginger irányába. Ő pedig elégedetten mosolyogva dőlt hátra. Néha tényleg teljes meggyőződéssel vagyok róla, hogy az a Teszlek Süveg valamit nagyon elcseszett, amikor minket a Griffendélbe osztott. Oké, oké, mindig ezt érzem. Sőt, kifejezetten csalódott voltam a ceremónia után. Anyám persze örült. Egyrészt, mert én is abba a házba kerültem, amibe ő járt, másrészt viszont szerinte így közelebb kerülhettem volna Harryhez. Pedig én nagyon nem akartam. Egyszer meglátogattuk őt a mugliknál, akiknél lakott. A csontos nő igazán bizalmatlanul méregette anyámat, amit az később kiderült, azért mert egyszer, mikor nyári szünetbe Lily néninél volt takonnyá változtatta a fürdővizét. Azonban a dagadék pasas le volt nyűgözve a BMW-től, amivel érkeztünk. Apám ötlete volt, hogy kell nekünk egy ilyen is. És köszönhetően annak, hogy félvér, tökéletesen tudott kommunikálni a kövérrel. Na meg az a hájas kiscsávó. Nos, azt hiszem Harryvel akkor szórakoztunk jól együtt először és utoljára is. Jól megszívattuk a kis malacot. A legjobb pedig az volt, hogy annyira befosott, hogy egy árva szót sem szólt senkinek. Vicces volt. Ha jól emlékszem Harry azt mesélte, hogy a nagybátyja megpróbálta kiszedni belőle, hogy milyen kapcsolatban is vagyunk, és esetleg nem tudunk e fizetni azért, mert eltartják őt. Az agyam eldobom, esküszöm. Frászt tudok kapni az ilyen kapzsi, pénzhajhász alakoktól. Nem mintha Dursleyéknek, annyira nagy szüksége lenne pénzre. Mert nem. Szerintem még mikroszkóppal sem találnék porszemet a kanapén.
Arra eszméltem fel, hogy Ginger ingerülten csettintget az arcom előtt.
 - Ne hadonássz már, Brown! Kinyomod a szememet! – csattantam fel, miközben félrelöktem a szőke hajú lány kezét. Ő sértődött pillantást küldött felém, amit szokás szerint figyelembe se vettem, majd megigazítottam bézs színű pulóverét aztán a kupé ajtaja felé intett a fejével. Unottan fordítottam arra a tekintettemet, aztán amint felismertem a hanyagul falnak dőlő alakot, akaratlanul is mosoly (kizárólag gúnyos!!!) kúszott ajkaimra. Mindig ez történik, ha így vigyorog. Az így alatt gúnyosat, pimaszt, titokzatosat, vagyis piszkosul sexit értek. Kíváncsi lennék, hogy csinálja. Ha már nekem jó kedvem lesz tőle, akkor mi történhet a többi buta kis libával? Elalélnak egy pillantásától? Néha úgy szeretnék én is a sokaság közé tartozni, akiknek nem kell törődniük a következményekkel, egyszerűen bele vethetik magukat valaki ölelő karjaiba és élvezhetik az életet. Nos, meg kell mondjam, én nagyon is szívesen kipróbálnám milyen az, amikor Malfoy izmos karjai öleli át karcsú derekamat. Azt se bánnám, ha meg kéne ízlelnem azokat az édes kis ajkait. Sőt, még abban is kedvemet lelném, ha valahogy ketten egy üres szobába keverednénk és bezárná maga mögött az ajtót, aztán… Elég a fantáziálgatásból Tiana! Illene végre megszólalnod, nem csak bambulni rá.
 - Csak nem engem keresel? – kérdeztem ártatlanul pislogva, mintha előbbi gondolataim meg se születtek volna. Mielőtt a kedves olvasó azt hinné, hogy ezek a képzelgések pillanatnyi elmezavar eredményei, közlöm, hogy nem, nem azok. De Merlinre! Kövezzenek meg érte, hogy képletesen szólva, csorog a nyálam a pasi után. Na, de kinek nem? A vakoknak, meg az elmeháborodottaknak. Még Hisztis Myrtil is beindult rá, pedig a csaj már halott! Tehát ne tessék nekem azt mondani, hogy tök hülye vagyok, mert ez nem igaz. Érdeklődve pillantottam a még mindig a bejáratban álldogáló srácra, majd türelmetlenül felvontam egyik szemöldökömet. Ő még szélesebben mosolyodott el, majd egy laza mozdulattal felemelt egy apró könyvecskét. Első pillantásra nem értettem mit akar vele. Aztán felismertem. Villámgyorsan pattantam fel ülő helyzetemből, majd kaptam a könyvecske után. Malfoy azonban egy könnyed mozdulattal elemelte előlem és a feje fölé tartotta.
 - Kérem! – utasítottam határozottan a srácot. Nem engedelmeskedik! Nem akarja azt tenni, amit ÉN mondok! Na, ilyen emberből is kevés van. De akkor mégis, hogy a fenébe szerezzem vissza tőle? Vajon beleolvasott? Ha igen, akkor én szétátkozom azt a helyes kis pofikáját. Türelmetlenül ugrottam fel, hogy elérjem a könyvet, de ismét csak félrerántottam előlem. Nem úgy tűnt, mint akinek komolyabb nehézséget okoz, hogy megakadályozza egy 160 centis lány tervét abban, hogy visszavegye tőle azt, ami jog szerint nem is az övé. – Add ide Malfoy! – sziszegtem összeszorított fogaim közül. A szemben álló derűsen mosolygott, majd közelebb lépett, mire én kénytelen voltam hátrálni, ha nem akartam izmos mellkasának ütközni. Nem mintha nem akartam volna, de azért ilyet még se tehet az ember lánya ugyebár. Főleg nem egy ilyen helyzetben. Hátam neki ütközött a kupéajtónak. Malfoy meg csak közeledett. A fülemhez hajolt, majd kéjes hangon belesuttogott.
 - És mit kapok cserébe?
 - Azt tudom, hogy mit kapsz, ha nem adod vissza most rögtön! – löktem el magamtól villámló tekintettel. Ő csak megforgatta ezüstszürke íriszeit, majd egy hanyag mozdulattal felém, hajította a naplót. Szorosan megragadtam, miközben még mindig azon ügyködtem, hogy tekintetemmel legyilkoljam az előttem állót. – Legalább elolvastad? – sziszegtem.
 - Ugyan… Hidd, el vannak izgalmasabb módszereim arra, hogy kiderítsem a mocskos kis titkaidat. – nyalta meg alsó ajkát, miközben perverz mosolyra húzta ajkait. Szemeim körülbelül lapostányér méretűre nőhettek, sőt talán még a számat is eltátottam egy kicsit. Aztán mire észbe kaptam csak az üres ajtókeretet bámultam egy szál szőke nélkül. A többi kupéban ülő, azonban kitartóan függesztették rám tekintetüket a továbbiakat várva. Végignézték az egészet? Hé, popcornt ne hozzak rögtön? Pletykaéhes népség. Hülye hollósok. Hülye napló. Hülye Malfoy. Hülye én. Neeem, én nem vagyok hülye. Kizárólag Malfoy hibája, hogy kiesett a táskámból. De legalább visszahozta. Hogy beleolvasott e… nos, azt nem tudom. Nagyon remélem, hogy nem tette meg. És mi volt az a piszkos vigyor az arcán?! Velem inkább csak ne perverzkedjen, mert nem tolerálom. Na jó, de. Tagadhatatlanul kalimpálni kezdett a szívem, amikor olyan közel hajolt. Csodálatos. Már csak az hiányzik, hogy én is csatlakozzak a hülye ribancai körébe, akikből már így is van egy jó pár. Semmi kedvem hozzá, hogy egy legyek neki a sok közül. Röhejes vagyok, esküszöm. Már baromságokon gondolkodom. Nem teljesen mindegy nekem, hogy Malfoy kit, mikor vág gerincre? Dehogynem. Tökéletesen hidegen hagy. és ez így is fog maradni. Muszáj így maradnia. Belőlem nem lesz egy éjszakás ribanc. Nagyon érdekes arcot vághattam, mert Ginger kérdőn megköszörülte a torkát, majd a hollósok felé pillantott, akik még mindig érdeklődve bámultak rám.
 - Mivan?! Nem láttatok még élő embert?! – mordultam rájuk ingerülten. Jó, most szépen megnyugszunk és megkeressük, aztán a csinos, bájos, cseppet rideg, mégis elbűvölő álarcomat és megnyugszunk. Úgy van. Már épp szándékoztam visszahuppanni a helyemre, mikor a vonat egy rándulással megállt.
 - Megérkeztünk. – szólalt meg az a srác aki megpróbálta letapizni Gingert. Sóhajtottam egyet, majd barátnőmmel a nyomomban kiléptem a kupéból. A diákok tömegével együtt szálltunk le mi is a vonatról. Beszippantottam a hűs szeptemberi levegőt, majd hátradobtam ébenszín hajamat és megindultam a ló nélküli fiákerek irányába, amik már indulásra készen várták utasaikat. Már harmadik éve tápászkodom fel a bársonyülésekre és figyelem az egyrészt visszataszító, másrészt lenyűgöző élőlényeket. A kocsi lassan megindult a sáros úton a hatalmas kastély ódon falai felé. Szóval ismét a jó öreg Roxfortban…

2010. november 13., szombat

1.Vissza a múltba...

1.fejezet

Minden ott kezdődött, hogy az én drága anyám, Kiara Anderson, azaz most már Russel, mivel férjhez ment az egyik legjobb barátnője bátyjához Darren Russelhez, tehát Kiara egy fatális nagy ostobaságot követett el. Mégpedig titkolózott előttem. Nos, megemlíteném, hogy ez nem épp okos cselekedet. Bár honnan gondolhatta volna, hogy a tündéri kislányából egy ilyen mindenre elszánt, makacs, pimasz és öntelt nőszemély lesz? Sehonnan. Ezért is ringatta magát abba a hitbe, hogy soha nem fogok rájönni. Hogy mire? Nos, kemény munka (értem ezt anyám titkos naplói elrablása alatt) árán, de sikerült kiderítenem az igazságot. A történetem onnan indul, hogy…

Egy hosszú, fekete hajú, smaragdzöld szemű lány nézett vissza rám a már oly ismerős gőgös, határozott tekintettel. Ajkai gúnyos mosolyra húzódtak. Kinyújtottam a karomat, hogy megérintsem szoborszerű bőrét, de nem hagyta. Hátrébb lépett és szánakozva felkacagott csilingelő hangján. Annyira ismerős volt… Ki lehet ő? És miért érzem úgy, mintha már több ezerszer pillantottam volna rá, mégsem tudok róla semmi? Miért van olyan érzésem, hogy én… én soha nem érhetek fel hozzá? Hiszen ő olyan kecses, büszke és gyönyörű… Én pedig… én milyen vagyok? Teljesen átlagos… Nincs meg bennem az, amivel ő úgy vonzza magához az embereket, mint édes nektár a méheket. Én képtelen vagyok olyan könnyű játékkal elbűvölni másokat. Ki vagyok én?

Kétségbeesett sikoly hagyta el ajkaimat. Remegő kézzel, mégis határozottan söpörtem le magamról a takarót és léptem a hatalmas tükör elé. Lassan simítottam végig még mindig játékosan piros ajkaimon, szépen ívelt szemöldökömön, hófehér arcbőrömön, majd végül smaragdzöld szemember lógó szénfekete hajamon. Már megint ez az álom… Az a lány… Ő, én vagyok. De akkor mégis miért érzem azt minden egyes pillanatban, hogy erősebb nálam? Hiszen egyek vagyunk! És vagyok Tiana Russel! Esküszöm, néha már hajlamos vagyok hinni Gingernek, hogy ki kéne vizsgáltatnom magam. De mit mondhatnék? Nincs semmi, ami kiválthatná ezeket az álmokat, amiktől folyton kiráz a hideg. Pedig… semmi rémisztő nincs benne. Biztos bolondnak néznének, ha elmondanám őket. Ginger az egyetlen, aki tud róluk. Ő pedig hallgat. Amíg én azt mondom. De vajon… mi lehet az oka ezeknek a förmedvényeknek? Az önbizalomhiány teljesen ki van zárva. Hiszen csak rám kell nézni. Elégedetten mosolyogtam rá tükörképemre, aki ugyanolyan lusta vigyort küldött vissza felém. Hátradobtam hosszú hajamat, majd magam köré tekertem a smaragdzöld selyem köntösömet és kiléptem a szobámból. Lassan, kimért léptekkel mentem le a hosszú lépcsőn, amibe az előtérbe vezetett. Sehol senki. Elfintorodtam, majd átsétáltam a hatalmas étkezőbe. Nem is értem egyébként minek nekünk ekkora. Még nem számoltam meg hány személyes, de biztos, hogy bőven túl tesz az ötösön, amire nekünk elvileg szükségünk lenne.  Az asztal egyik végén apám ült, aki összehúzott szemöldökkel mélyedt bele teljesen a Reggeli Próféta mai számába. Fogalmam sincs, valójában miért olvassa azt a mocskot. Semmi értelemeset nem tud írni az a Rita Vitrol, vagy, hogy hívják. Darren, amint észrevett leeresztett az újságot, majd derűsen rám mosolygott.
 - Jó reggelt!
 - ’Reggelt. Anya? – kérdeztem, miközben leereszkedtem az egyik székre. Pár másodperc múlva már a házi manók rohangáltak tálával a kezükben, ami a reggelimet tartalmazta.
 - Már elment. – válaszolta, majd az órára pillantott. – És nekem is el kell indulnom, ha nem akarok elkésni. Viselkedjetek, míg nem vagyunk itthon. – mosolygott, majd homlokon csókolt és lelépett. Csodás. Étvágytalanul turkáltam a rántottámat, amit elvileg be kellett volna vágnom. De inkább félretoltam és felhörpintettem a csésze kávét, aztán felálltam az asztaltól. Ráérősen sétáltam vissza a saját szobámba, hogy felöltözzek. Azt hiszem több mint fél óráig ültem a sminkasztalom előtt és bámultam kedvtelve a tükörképemet, miközben szórakozottan fésülgettem selymes hajamat. Még mindig az az átkozott álom járt a fejemben. Miért ismétlődik meg folyton? Miért érzem őt erősebbnek, mint magamat, ha egyek vagyunk? Miért rémiszt meg ez az egész? Számtalan kérdés, amire nem találok választ.

 - Nincs kedvem visszamenni és hallgatni a sok idiótát. Komolyan mondom, ha Chang nem száll le Diggory-ról, megátkozom. – magyarázta fintorogva Ginger, miközben éppen halálra untuk magunkat a hófehér kanapémon.
 - Nos, az első megállapításoddal egyetértek. Diggory viszont egy cseppet sem tudja lekötni a figyelmemet. Túlzottan is… - kezdtem elgondolkodva, miközben elsüllyesztettem egy kanál jégkrémet a számban.
 - … jófiú. Tudom. De legalább nincs gond az irányításával. Amúgy meg nem is értem Chang mit keres a közelében. az a csaj egy pióca. Hülye kínai...
 - Brown, ne légy rasszista. – húztam gúnyos mosolyra ajkaimat. Figyeltem, ahogy legjobb barátnőm megforgatja acélkék szemeit és hátradobja hosszú, széke haját. A nyári szünet utolsó délutánját töltöttük a szobámban fagyit nyammogva. Nem valami izgalmas tevékenység. Mindenesetre azt nem mondhatom, hogy nem jutott elég izgalom a nyárra. Néha vég sok is volt. De most majd szépen holnap visszaküldenek minket abba a kőbörtönbe. Semmi humorom találkozni a nyomorék kuzinommal. A „nagy” Harry Potter! Istenem, hiszen nem tett semmit! Csak mázlija volt! Egyedül Lily néni önfeláldozásának köszönheti, hogy még mindig él. Az pedig, hogy egyesek istenítik… véleményem szerint szánalmas.
 - Nem vagyok rasszista, csupán őszinte. Nem ugyanaz ám. – vont vállat a szőke, miközben félretette a kiürült fagyi kelyhet.
- Hogyne. Ez olyan mintha én azt mondanám, hogy nem vagyok egoista, csak tisztában vagyok a saját értékeimmel. - kacagtam fel gúnyosan, majd kinyújtóztattam elgémberedett tagjaimat.
 - Holnap… tényleg visszamegyünk. – sóhajtott fel Ginger rosszkedvűen. Ugyanazon a véleményen volt, mint én. Sokkal jobb volt, mielőtt a szüleink áthelyeztek minket a Roxfortba. Nem mintha itt nem mondhatnám, hogy a táplálék lánc csúcsán vagyok. Ginger pedig…. nos, nem vagyok benne biztos, hogy nélkülem is képes lett volna ilyen magasra törni, de az emberek okozhatnak meglepetéseket. Gingert, őt 6 éves koromban ismertem meg. Az apám egyik munkatársának lánya. Kezdetekben nem igazán szimpatizáltunk egymással. De aztán végül valahogy elválaszthatatlanok lettünk, amit egyikünk sem bánt.
 - Igen, tényleg. – válaszoltam, miközben végignyúltam a puha perzsaszőnyegen. Pár másodperc után azonban kénytelen voltam felkönyökölni és a kirobbanó ajtó felé pillantatni, ahol húgom robogott be. Őt követte az öcsém is, aki füstölögve követte Deliat.
 - Kopogni luxus angyalkáim? – morogtam gúnyosan. Daniel csak megforgatta szemeit, Delia viszont bocsánatkérően pillantott rám. – Mit akartok? Amint látjátok Gingerrel rendkívül fontos dolgunk van. – magyaráztam teljes meggyőződéssel, miközben feltornáztam magam az eddigi fekvő helyzetemből.
 - Daniel nem hagy békén! El akarja venni a levelemet! – nyafogta a húgom, mire Daniel felháborodottan pillantott rá.
 - Hiszen azt Bryen küldte neked! Tia, hagyni akarod, hogy ezek ketten…
 - Megnyugodhatsz Dan, nincs benne semmi, ami veszélyeztetné a mi Deliank ártatlanságát. – forgattam meg smaragdzöld szemeimet. Delia szemei elkerekedtek a döbbenettől, ezzel szemben az öcsém bizonytalanul méregetett. – Már azelőtt elolvastam, hogy ő kinyithatta volna. – vontam vállat unottan, majd mielőtt bármelyikük szólhatott volna egy szót is határozottan az ajtó felé intettem. Amint távoztak újra elfeküdtem a puha szőnyegcsodán.

 - Menj már előre az istenért és keress egy üres kupét! – utasítottam Gingert, aki mindenáron meg szándékozta várni, amíg felküszködöm a szükségesnél jóval nagyobb bőröndömet a vonatra. Naná, hogy sehol egy pasi, mikor szükség lenne rájuk. – Azt mondtam menj! – sziszegtem most már ingerülten, mire a szőke vetett rám még egy bizonytalan, pillantást, aztán elsietett. Na, végre. Hangosan fújtam ki a levegőt, majd vagy ötvenedjére nyúltam a bőrönd után, de ezúttal valaki megelőzött és egy könnyed mozdulattal emelte fel a vagonra a minimum nyolcvan kilós táskát. Elmosolyodtam, majd tekintetemet végigfuttattam a segítőm izmos karján, a fekete ingen keresztül is jól látható, szépen kidolgozott mellkason, aztán az arcára pillantottam. Ohh… erre nem számítottam. Mosolyom hálásból, gúnyosba váltott, mikor a jövevény egy szenvtelen fél mosollyal ajkain megragadta a csuklómat és engem is felrántott maga mellé.
 - Nocsak Malfoy, csak nem mentél át hős lovagba?
 - Ugyan, dehogy. Csupán gondoltam eleget szerencsétlenkedtél már ott lent. De tudod, ha nagyon szeretnéd vissza is tehetem. – vonta fel gúnyosan egyik szemöldökét. Pontosan emlékszem a legelső találkozásunkra is…

Unottan lépkedtem a kihalt folyosókon, próbálva megjegyezni a bonyolult utakat. Ennek semmi értelme. Ki az isten tervezte ezt a romhalmazt? Teljes mértékben logikátlan a felépítése. Az előbb meg majdnem lezúgtam az egyik mozgó lépcső miatt. A jó reflexeimnek köszönhetem, hogy egyáltalán még élek. Hátradobtam hosszú hajam, majd befordultam az egyik sarkon. Ahogy megpillantottam a sarokban kuporgó, bőgő, egérképű srácot és a fölé magasló két gorillát összeszűkült a szemem.
 - Mit csináltok? – hasított keresztül jéghideg hangom a folyosó sötétjén. A két böhömnagy alak fenyegetően fordult felém, de amint megpillantottak lapostányér méretűre nőttek szemeik. Hmm… gondolom nem számítottak rá, hogy egy lány próbálja megakadályozni őket. Hülye hím soviniszta görények…
 - Mi csak… - kezdte az egyik olyan hangon, amiből már azonnal le tudtam venni, hogy a srác iq-ja 100%-osan mínuszban van. Bizonytalanul pillantottak az egyik sötét sarok irányába, ahonnan pár másodperc múlva kilépett egy srác, aki merőben különbözött a másik kettőtől. Magas volt, szőke és ezüstszürke tekintetéből erő és határozottság tükröződött. Cseppnyi kíváncsisággal mért végig, majd gúnyosan elmosolyodott.
 - Ki vagy te? – hallatszott szintén rideg, mégis behízelgő hangja. Kissé oldalra döntöttem fejemet és úgy válaszoltam neki.
 - A nevem Tiana Russel. De én kérdeztem előbb. – válaszoltam nyugodtan.
 - Egyszerűen segítünk az eltévelyedetteken, akik elfelejtették, hogy hol a helyük. – válaszolta érdektelenül. Összeszűkítettem smaragdzöld szemeimet, majd tekintetemet a még mindig sarokban kuporgóra fordítottam.
 - Erre a fenyegetésnél tudtommal, sokkal értelmesebb módszerek is léteznek. – pillantásomat ismét visszafordítottam a szőkére. A rémült áldozat könnyeivel küszködve pattant fel, majd rohant el a másik irányba. A két monstrum segélykérően bámultak a velem szembenállóra.
 - Hagyjátok csak. – intett a kezével lassan, de tekintetét nem vette le rólam. Amint meghallottam ezt a mondatát elégedetten elmosolyodtam.
 - Nos, ezen kis bájcsevej után igazán elárulhatnád a neved. Tudod, az értelmiségi emberek közt ezt így szokás. – magyaráztam neki mindentudóan. Felvonta egyik szemöldökét.
 - Draco Malfoy. – válaszolta.
 - Ohh, már értem miért nem ezzel kezdted. – vigyorodtam el pimaszul, majd egy laza intés után ellibegtem a folyosóról…

Smaragdzöld íriszeimet elszakítottam Malfoyétól, majd megfogtam a bőröndömet.
 - Reményeim szerint innen már boldogulni fogok. – mondtam még mindig mosolyogva.
 - Én ebben nem vagyok olyan biztos. Nem vagy valami szerencsés Russel.
 - Hát, ha te mondod Malfoy, de azt hiszem mára bőven elég volt a társaságodból. Mindenesedre találkozunk az évnyitón. – mondtam, majd hátat fordítottam a srácnak és elindultam Ginger és az üres kupé keresésére. Azonban a szőke srác megköszörülte a torkát, mire kénytelen voltam  a vállam felett visszapillantani rá.
 - Nem felejtettél el valamit? – szólalt meg célzóan.
 - Nem. – pislogtam ártatlanul, majd zavartalanul folytattam az eddigi utamat. Nagyon remélem, hogy az én drága barátnőmnek sikerült olyan kupét találnia, amelyikben senki már nem rontja a levegőt. Nincs humorom most jó pofizni senkivel. Egyedül Ginger társaságát vagyok hajlandó jelen pillanatban elviselni.