3. fejezet

3.

Már harmadik hete poshadunk itt. Ebben a kőbörtönben. Egyetlen egy előnye van az egésznek. Anyám nincs a közelben. Az pedig csak jó számomra. Nem is értem miért üti bele mindenbe mindig az orrát. Olyan idegesítő, hogy nem tud békén hagyni és időnként kedve támad ellenőrizgetni, hogy éppen mit is csinálok. Ugye mondanom sem kell, hogy zseniális érzéke van hozzá, hogy kifogja a „legjobb” pillanatokat, amikor rám ronthat. Darrennek szerencsére nincsenek ilyen abszurd rohamai. De Kiarának is csak nálam. Daniel és Delia, ők élnek, mint hal a vízben. Mert ők elvileg „megbízhatóak, velem ellentétben. Oké, hogy nem vagyok a legfelelősségteljesebb de, hogy megbízhatatlan vagyok az már tényleg erős túlzás. Nem csináltam még semmi komolyat. Jó, ahhoz képest nem csináltam semmi durvábbat, hogy miket olvastam a múltkori büntetőmunka alkalmával. Igen, a második héten betűrendbe kellett rendeznem a Friccs irodája béli papírokat, amire a rendbontók neveit és „bűneit” jegyezték fel. A James Potter és a Sirius Black név rengetegser jelent meg a régebbi iratok közt. De találtam még néhány Kiara Andersonosat is, amit egy ügyes másoló bűbájjal elintéztem és zsebre is vágtam. Na, így mondja nekem, hogy irányíthatatlan és szeszélyes vagyok. Az viszont biztos, hogy rendkívül jól szórakoztam egyik-másik csínyen. Például volt egy amin sírnom kellet a visszafojtott nevetéstől.

                                                      Bűnösök: Sirius Black, James Potter

                                                      Bűn: Perselus Piton alsógatyában való fellógatása a parkban, illetve diáktársuk megszégyenítése.

                                                     Áldozat: Perselus Piton

                                                    Szemtanúk: Remus Lupin, Kiara Anderson, Peter Pedigrew

                                                    Büntetés kiszabója: Lily Evans

                                                    Büntetés: Háromheti páncélfényesítés a negyedik emeleten.

                                                   

Milyen kis kedvesek voltak a szeretett bájitaltan proffal, aki engem legalább annyira imád, mint kedves kuzinomat alias, Harry Pottert. Pedig meg is kérdeztem anyámat, hogy volt e valamilyen összetűzése a pasassal, de azt mondta nem igazán. Kivéve a kisebb nagyobb szócsatákat a Griffendél és a Mardekár közt. Tehát örök rejtély, hogy mi is a problémája szerény személyemmel. De ez már nagyon nem járja, hogy McGali sem bír meg Pipogyusz sem! ENGEM nem bírnak! Pedig Tiana Russelt mindenki imádja!

Kifújtam a szememből egy rakoncátlan hajtincset, majd felcsaptam a kezemben lévő könyvecske fedelét.

1984.október 9. szerda

Kedves naplóm!

Kezd nagyon elegem lenni mindenből. Lily épp itt hisztériázik nekem, hogy valamiképpen kaparjam le róla Jamest. Eszem ágában sincs ezt tenni. Drága barátnőm is beláthatná végre, hogy ha egyszer engedne neki és megpróbálná jobban megismerni, utána ésszerűbben értékelhetné. De nem, ő ugyan nem. Mellesleg még mindig azzal a Lensey gyerekkel találkozgat. Az a gyerek már az idegeimre megy, annyit hallottam már róla. „Mark így, Mark úgy, Mark ezt mondta, ezt csinálta. Tudtad, hogy Mark kedvenc színe a kék és ő is szereti a pegazusokat?” Ezt kell hallgatnom folyamatosan. Sam meg volt kedves elmenekülni. Oké, nem az ő hibája, hogy a szülei elvitték valahova Ázsiába. De Darren nem ment velük. *nagyon örül* Még mindig gyógyíthatatlan Darren Russel-kórban szenvedek. Csak annyi a probléma, hogy egyszerűen képtelen vagyok eldönteni, hogy lenne e esélyem nála vagy sem. Egyszer észre sem vesz, aztán meg kedvesen mosolyog és figyelmesen viselkedik. Nem tudom mit is akar. Ha szeretne is tőlem valamit nem hinném, hogy nyíltan kimondaná. Siriusszal ellentétben.

Állj! Anyám egyszerre kavart lét pasival, mellesleg az egyik az iskola egyik fő „bűnözője” volt? És még én vagyok a züllött nőszemély!

Ja igen, elfelejtettem említeni, hogy megbolondulok ha Black a közelemben van. Olyan hevesen ver a szívem, hogy néha azt hiszem még Dumbledore is jól hallja az igazgatóiban. Sirius pedig tökéletesen tisztában van vele, hogy milyen hatással van rám és direkt húzza az agyamat. Csak annyi a gond, hogy nagyon is sikeres az akciója. Múltkor viszont megcsókolt én meg úgy éreztem magam, mint valami kis tapasztalatlan liba. Remegtek a térdeim és azt hittem, hogy ott nyomban hanyatt vágódom. Aztán ő még képes volt elégedetten az arcomba vigyorogni! Mellesleg itt van még Nate is…

Hárommal anya?!

Azt a pasit szerintem arra teremtették, hogy engem az őrületbe kergessen. De Nathanielről le kell tennem. Hogy miért? Nos, mert menyasszonya van. És ezt is úgy sikerült megtennem, hogy belibegett az iskolába egy magas, karcsú, hosszú, fekete hajú, szikrázóan kék szemű,  eszméletlenül gyönyörű lány. Ugye meg se kell említenem, hogy a Roxfort férfiállománya módszeresen kifeküdt tőle. Még Darren is! Aztán a csaj egy sugárzó mosoly kíséretében odalibegett Natehez és megcsókolta. Ott a szemem láttára! Komolyan azt hittem, hogy agyvérzést kapok. Aztán mikor Nathaniel magához ölelte az ismeretlen szépséget, csak úgy ragyogott az arca. Lapostányér méretű szemekkel figyeltem az eseményeket, amit valószínűleg Nate is észrevett, mert összekulcsolta ujjait a lányéval, majd elindult felém.

 - „Kia, ő itt Viviana. Ő az én… a menyasszonyom. Vivi, ő pedig Kiara Anderson.” – magyarázta mosolyogva.

- „Örülök, hogy megismerhetlek Kiara.” – nevetett csilingelő hangján a lány. Én meg csak nehézkesen kinyögtem egy „Hello”-t. Többre nem igazán futotta. Ááá, kicsit sem voltam megdöbbenve.

Szóval kedves naplóm, kezdek egy kicsit besokallni. Minek ennyi pasi körém? Nem lenne elég ide egy? Egyetlen egy akivel jól érezhetem magam? Miért nem sikerül nekem semmi úgy, ahogy a többieknek? Tudom, tudom, kettőt és könnyebbet…

Nagyokat pislogva csuktam be anyám régi naplóját, majd ejtettem az ölembe az apró könyvecskét. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen érdekes olvasmány lesz. A legjobb, hogy ez még csak az első kötet, Kiara pedig nem spórolt a papírral meg a tintával. Ezen kívül még van vagy négy napló fent a szobánkban, gondosan elrejtve a bőröndöm alján. És ez még csak az első fejezet volt. Mármint bejegyzés. Miket csinálhatott az én magát szentéletűnek beállító édes anyucikám a Roxfortban eltöltött évei alatt? Arra már rájöttem, hogy nem volt egy szende szűz, de akkor biztos van még jó pár dolog, amiről nem akarja, hogy tudjak. Márpedig én akkor is el fogom olvasni a naplóit és meg tudom, hogy mit rejteget előlem.

 - Úgy van. – mondtam ki hangosan is.

 - Mi van Tiana? Már magadban is beszélsz? – hallottam meg egy hangot magam mögül. Hátra sem kellett fordulnom, hogy tudjam ki áll mögöttem. Aztán az alak ledobta magát mellém a padra. Unottan fordítottam felé smaragdzöld tekintetemet.

 - Mondtam, hogy leülhetsz Potter? Mert én nem emlékszem rá.

 - Nem unod még, hogy a vezetéknevemen szólítasz?

 - Igazán megszokhattad volna. Néha még Gingert is lebrownozom. – vontam vállat, majd visszafordultam a tó felé. – Mit akarsz?

 - Semmit, csak sétáltam és gondoltam köszönök.

 - Köszöntél, szóval már el is húzhatsz.

 - Lehetnél egy kicsit kedvesebb is nem gondolod?

 - Lehetnél egy kicsit kevésbé irritáló is nem gondolod? – kérdeztem vissza. Merlinem miért életcélja ennek a gyereknek, hogy hülyeségeket beszéljen? Ha engem kérdeztek a társasága még nem is szórakoztató. – Mi van Changgal? – húztam gunyoros mosolyra rózsaszín ajkaimat, miközben smaragdzöld íriszeimben gonosz fény csillant.

 - Mégis mi lenne? – kérdezett vissza, majd zavartan megköszörülte a torkát.

 - Hát nem tudom. Tudtad, hogy Ginger nagyon nem szívleli és szívesen szétátkozná a kis pofikáját? – mondtam most már vigyorogva. A mellettem ülő nem válaszolt, csupán kitartóan bámulta a cipőjét. Reménytelen eset a gyerek. Nagyon sóhajtottam, majd felálltam. Végigsimítottam rövid szoknyámon, majd hanyagul intettem Potternek, aztán elindultam az iskola felé. Felpillantottam az égre, majd összeráncoltam szemöldökömet. Esni fog. Csodás. Figyelmetlenségem következtében komótosan nekiütköztem valakinek. De nem ám az én hibám. Nyugodtan kikerülhetett volna ez a valaki. Bosszúsan pillantottam arra a buldózerre, aki kishíjján fellökött, majd amint felismertem azonnal hátrébb léptem.

 - Szia Tia! Nem láttad Harry-t?

 - Maradjunk a Russelnél, Granger és Potter épp a tó mellett punnyad. – húztam undorodó mosolyra ajkaimat, amit ő vagy nem vett vagy csak nem akart észrevenni. Egy egyszerű mozdulattal kikerültem a lányt, majd utamat a Griffendél klubhelysége felé vettem.

Draco

 - Igaz Draco? – hallottam meg egy nyivákoló hangot közvetlenül az arcom mellől. Már oda se kellett pillantanom, hogy tudjam:  Pansy már megint valami hülyeségen kapott össze a többiekkel és most az én megerősítésemet várja.

 - Ühüm… hát persze. – feleltem szórakozottan, mire a sötét hajú lány diadalittasan elmosolyodott. Inkább meg sem akarom tudni, mire is bólintottam rá tulajdonképpen. A lényeg, hogy végre befogta a száját és visszamerülhetek a gondolataimba. Muszáj lesz kitalálnom, hogy miként tegyek eleget a Nagyúr kérésének. Hiszen mégis csak Albus Dumbledore megöléséről van szó… Apám pedig számít rám. Talán végre megmutathatom neki, hogy mire vagyok képes. Elegem van belőle, hogy ostoba gyerekként kezel és semmi fontosat nem bíz rám. Rám, aki sosem szegtem meg a szabályait. Rám, aki mindig eleget tett a kívánságainak. Rám, aki sosem hozott szégyent a Malfoy családra. Mégsem bízik meg bennem.

Éreztem, hogy egy apró női kéz izgatónak szánt mozdulattal simít végig az combomon. Unott tekintetemet a mellettem terpeszkedő lányra fordítottam. Hihetetlen, hogy már megint kezdi… És hova lettek ilyen hirtelen a többiek? Gondolom elküldte őket. Jellemző.

 - Most nem. – jelentettem ki fagyosan, majd egy egyszerű mozdulattal ellöktem a lány kezeit és felálltam a kanapéról, amit eddig oly kényelmesen ültem. Zsebre vágtam kezemet, majd kiléptem a portrélyukon. Szükségem van egy kis friss levegőre. De nem akartam gondolkodni. Bele fáradtam már, hogy minden percben arra figyeljek, mit is csinálok éppen. Soha nem mondtam ellent apámnak, de úgy tűnik ugyanennyire tartana akkor is, ha pont az ellenkezőjét tettem volna. Most pedig börtönben van. És rám van utalva. Ahogy anyám is.

Idegesen fújtam ki a levegőt, majd amint kikanyarodtam a klubhelyiséghez vezető folyosóról magamra öltöttem hideg és közönyös álarcomat. Kellett valami, ami eltereli a figyelmemet. És Pansy per pillanat nem tudott volna lefoglalni, ebben biztos vagyok. Pillantásom megakadt az előtérben álldogáló lánycsoporton. Köztük volt Potter kis rajongottja is. Hogy is hívják?

 - Hé, Chang! – szóltam oda végül, miközben hanyagul támaszkodtam meg a fal mellett. A kis csoportban izgatott sutyorgás támadt. Mint mindig. – Szórakozni akarok. – jelentettem ki ellentmondást nem tűrően. De nem is kellet győzködnöm. Játszott szemérmességgel levált a többitől és elindult felém. Zsebre vágtam kezeimet, Chang pedig csendben sétált mellettem egészen addig, amíg fel nem értünk a hetedik emeletre, ahol elkaptam a derekát és falhoz löktem, hogy utána vadul csapjak le ajkaira. Élveztem, hogy azt tehetek vele, amit csak akarok. Hogy tehetetlenül nyöszörög a karjaimban a vágytól.

 - Legalább ne a folyosó közepén. – hallottam meg egy gúnytól csöpögő hangot a hátam mögül. Képtelen voltam elfojtani egy vigyort, ahogy ellöktem magam Changtól és hátra fordult.

 - Ó Russel, mily öröm látni téged.

 - Bevallom én szívesebben találkoztam volna veled más környezetben. – amilyen undorodó pillantást vetett a mögöttem állóra ismét csak szórakoztatott.

 - Ugyan, ne légy féltékeny. Még csak kérned sem kell, hogy te is az ágyamba mászhass.

 - Az lenne az utolsó hely, ahova vágynék. Egyébként is… én sosem vagyok féltékeny.

 - Hát persze…

 - Kérlek Malfoy, ha akarnám, már rég rólam tépnéd a ruhát és nem egy ilyennel szórakoznál. – köpte gúnyosan.

 - Most, hogy mondod… - mértem végig félreérthetetlenül, mire égnek emelte tekintetét, aztán hátat fordított és elment. Pár másodpercig még elégedetten bámultam utána, aztán figyelmemet újra az előbbi foglalatosságomra fordítottam.

   

2.Irány a Roxfort!

Minden egyes kupéba betekintettem, miközben barátnőmet kerestem. Na meg a kupét ahol végre azt csinálhatom, amit akarok. Anyám egész nyáron nem hagyott békén. Folyamatosan ellenőrzött. Nem tetszettek neki az év végi jegyeim. Na meg, hogy az a sátáni McGalagony folyamatosan panaszkodott rám. Héé, nem én tehetek róla, ha nem felelek meg a begyöpösödött elvárásainak! Bár fogalmam sincs, hogy lehet az, hogy engem nem kedvel. Engem mindenki bír, na de kérem! Azt a megjegyezéseit azonban igazán képtelennek tartom, hogy „Teljesen olyan, mint az apja…”. Mindezt nem a legkedvesebb hangszínben. Na, de Darrenről tényleg lehetetlen elképzelni, hogy robbantgatta a könyvtárat diákkorában. Neeem, tudtommal ő valami eminens, griffendéles okos tojás volt. Még hogy Darren Russel a rendbontó. Neeem, nem is hangzik jól. Na meg, ha mondjuk, ha WC kagylókat hajítgatott volna ki az ablakon, mint a Weasley ikrek, akkor nem hinném, hogy a Trófeateremben ott díszelegne az „Önzetlenül az iskoláért” díj, amit a tanárok előszeretettel fényesítettnek ki velem a büntetőmunkák alkalmával. De, ha jól tudom anyám sem volt egy vásott nőszemély. Bár olyat hallottam, hogy szíves-örömest átkozta le a mardekárosok haját. Csak tudnám, mi baja van a griffeseknek a mardisokkal meg fordítva. Na jó, a zöld-ezüst színekben rohangálókat még meg is értem, hiszen kevés olyan gyökér járkál egy csoportban, mint a vörösök közt. Kezdve drágalátos másod-unokatestvéremmel meg a nyomorék bandájával. Az a sárvérű Granger, meg az idióta Weasley, na meg a fő barom a „nagy” Harry Potter. Ritka egy seggfej az a gyerek a folyamatos megmentési kényszereivel meg a szerencsétlenkedéseivel. Bár azt meg kell jegyezni, hogy piszkosul mázlista a gyerek. De amiért esküszöm, megtapsolom, hogy hülyéje volt kedves visszahozni teljes valójába kedves barátunkat, Voldemortot. Nos, mivel anyám benne van, a Főnix Rendjében nem igazán lenne normális dolog Tudjukkizni. Az olyan nyomi. Hogy Darren is benne van e? Nem, ő nem lépett be. Meg van győződve róla, hogy jobb a köztes oldalon maradni, így nagyobb biztonságban vagyunk. Jelen pillanatban még én is vele vagyok, hiszen van egy olyan problémám, hogy nem tudom eldönteni melyik oldalra is kéne állnom. Persze, persze tudom, hogy Voldi bától nem szép dolog embereket gyilkolni, de hát a cél szentesíti az eszközt, igaz? Azt hiszem, ha Kiara ezt most hallotta volna, gondolkodás nélkül küldött volna rám egy avadat. Teljesen antifeketemágiás a nő. Mondjuk az ő nézőpontját is meg lehet érteni, mivel a csávó kinyírta a legjobb barátait. Szerintem én is elég pipa lennék, ha kinnyiffantaná Gingert. Róla jut eszembe…

Benéztem az utolsó kupéba is, ahol megpillantottam barátnőm szőke fürtjeit. Sajnálatos módon nem volt egyedül. Ééés, sikerült kifogni a legjobb kupétársakat. Köszönés képen csak kurtán biccentettem, majd ledobtam magam Ginger mellé, aztán szúrós pillantást vetettem rá. Nyomorék hollóhátasok. Ő csak tehetetlenül megvonta vállát, majd (sejtésem szerint már tizedjére) elhúzta a kezét a csorgó nyálú hollós sráctól, aki le akarta taperolni. Ginger pedig kifejezetten rosszul viseli, ha olyanok érnek hozzá, akikkel ő nem szeretne közelebbi kapcsolatot teremteni. Derek O’Hara, pedig pontosan ebbe a kategóriába tartozott. A szőke hajú lány olyan gyilkos pillantást vetett szegény gyerekre, hogy valószínűleg még a szar is megfagyott benne. Már elnézést a kifejezésért. Gingnek, azonban tényleg volt egy ilyen nézése. Néha még én is komolyan megijedtem tőle. Egyszer valami hatodéves mardekáros megfogta a haját. Három hónapig feküdt a gyengélkedőn. Ginger pedig fél évig járt büntetőmunkára. Igaz, hogy Dumbledore ügyesen eltusolta, azonban néhányan így is tudtuk, hogy édes barátosném volt olyan drága, hogy ráküldjön egy Cruciatust. A szülei totálisan kiakadtak rá. Mekkora mázli, hogy az öreg Dumbi-dumbó szimpinek talál és nem közölte anyámékkal az összes kis malőrömet. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy már valahol egy apácazárdában fagyoskodnék az Északi-sarkon.

A srác zavartan visszaült a helyére, majd többet nem pillantott Ginger irányába. Ő pedig elégedetten mosolyogva dőlt hátra. Néha tényleg teljes meggyőződéssel vagyok róla, hogy az a Teszlek Süveg valamit nagyon elcseszett, amikor minket a Griffendélbe osztott. Oké, oké, mindig ezt érzem. Sőt, kifejezetten csalódott voltam a ceremónia után. Anyám persze örült. Egyrészt, mert én is abba a házba kerültem, amibe ő járt, másrészt viszont szerinte így közelebb kerülhettem volna Harryhez. Pedig én nagyon nem akartam. Egyszer meglátogattuk őt a mugliknál, akiknél lakott. A csontos nő igazán bizalmatlanul méregette anyámat, amit az később kiderült, azért mert egyszer, mikor nyári szünetbe Lily néninél volt takonnyá változtatta a fürdővizét. Azonban a dagadék pasas le volt nyűgözve a BMW-től, amivel érkeztünk. Apám ötlete volt, hogy kell nekünk egy ilyen is. És köszönhetően annak, hogy félvér, tökéletesen tudott kommunikálni a kövérrel. Na meg az a hájas kiscsávó. Nos, azt hiszem Harryvel akkor szórakoztunk jól együtt először és utoljára is. Jól megszívattuk a kis malacot. A legjobb pedig az volt, hogy annyira befosott, hogy egy árva szót sem szólt senkinek. Vicces volt. Ha jól emlékszem Harry azt mesélte, hogy a nagybátyja megpróbálta kiszedni belőle, hogy milyen kapcsolatban is vagyunk, és esetleg nem tudunk e fizetni azért, mert eltartják őt. Az agyam eldobom, esküszöm. Frászt tudok kapni az ilyen kapzsi, pénzhajhász alakoktól. Nem mintha Dursleyéknek, annyira nagy szüksége lenne pénzre. Mert nem. Szerintem még mikroszkóppal sem találnék porszemet a kanapén.

Arra eszméltem fel, hogy Ginger ingerülten csettintget az arcom előtt.

 - Ne hadonássz már, Brown! Kinyomod a szememet! – csattantam fel, miközben félrelöktem a szőke hajú lány kezét. Ő sértődött pillantást küldött felém, amit szokás szerint figyelembe se vettem, majd megigazítottam bézs színű pulóverét aztán a kupé ajtaja felé intett a fejével. Unottan fordítottam arra a tekintettemet, aztán amint felismertem a hanyagul falnak dőlő alakot, akaratlanul is mosoly (kizárólag gúnyos!!!) kúszott ajkaimra. Mindig ez történik, ha így vigyorog. Az így alatt gúnyosat, pimaszt, titokzatosat, vagyis piszkosul sexit értek. Kíváncsi lennék, hogy csinálja. Ha már nekem jó kedvem lesz tőle, akkor mi történhet a többi buta kis libával? Elalélnak egy pillantásától? Néha úgy szeretnék én is a sokaság közé tartozni, akiknek nem kell törődniük a következményekkel, egyszerűen bele vethetik magukat valaki ölelő karjaiba és élvezhetik az életet. Nos, meg kell mondjam, én nagyon is szívesen kipróbálnám milyen az, amikor Malfoy izmos karjai öleli át karcsú derekamat. Azt se bánnám, ha meg kéne ízlelnem azokat az édes kis ajkait. Sőt, még abban is kedvemet lelném, ha valahogy ketten egy üres szobába keverednénk és bezárná maga mögött az ajtót, aztán… Elég a fantáziálgatásból Tiana! Illene végre megszólalnod, nem csak bambulni rá.

 - Csak nem engem keresel? – kérdeztem ártatlanul pislogva, mintha előbbi gondolataim meg se születtek volna. Mielőtt a kedves olvasó azt hinné, hogy ezek a képzelgések pillanatnyi elmezavar eredményei, közlöm, hogy nem, nem azok. De Merlinre! Kövezzenek meg érte, hogy képletesen szólva, csorog a nyálam a pasi után. Na, de kinek nem? A vakoknak, meg az elmeháborodottaknak. Még Hisztis Myrtil is beindult rá, pedig a csaj már halott! Tehát ne tessék nekem azt mondani, hogy tök hülye vagyok, mert ez nem igaz. Érdeklődve pillantottam a még mindig a bejáratban álldogáló srácra, majd türelmetlenül felvontam egyik szemöldökömet. Ő még szélesebben mosolyodott el, majd egy laza mozdulattal felemelt egy apró könyvecskét. Első pillantásra nem értettem mit akar vele. Aztán felismertem. Villámgyorsan pattantam fel ülő helyzetemből, majd kaptam a könyvecske után. Malfoy azonban egy könnyed mozdulattal elemelte előlem és a feje fölé tartotta.

 - Kérem! – utasítottam határozottan a srácot. Nem engedelmeskedik! Nem akarja azt tenni, amit ÉN mondok! Na, ilyen emberből is kevés van. De akkor mégis, hogy a fenébe szerezzem vissza tőle? Vajon beleolvasott? Ha igen, akkor én szétátkozom azt a helyes kis pofikáját. Türelmetlenül ugrottam fel, hogy elérjem a könyvet, de ismét csak félrerántottam előlem. Nem úgy tűnt, mint akinek komolyabb nehézséget okoz, hogy megakadályozza egy 160 centis lány tervét abban, hogy visszavegye tőle azt, ami jog szerint nem is az övé. – Add ide Malfoy! – sziszegtem összeszorított fogaim közül. A szemben álló derűsen mosolygott, majd közelebb lépett, mire én kénytelen voltam hátrálni, ha nem akartam izmos mellkasának ütközni. Nem mintha nem akartam volna, de azért ilyet még se tehet az ember lánya ugyebár. Főleg nem egy ilyen helyzetben. Hátam neki ütközött a kupéajtónak. Malfoy meg csak közeledett. A fülemhez hajolt, majd kéjes hangon belesuttogott.

 - És mit kapok cserébe?

 - Azt tudom, hogy mit kapsz, ha nem adod vissza most rögtön! – löktem el magamtól villámló tekintettel. Ő csak megforgatta ezüstszürke íriszeit, majd egy hanyag mozdulattal felém, hajította a naplót. Szorosan megragadtam, miközben még mindig azon ügyködtem, hogy tekintetemmel legyilkoljam az előttem állót. – Legalább elolvastad? – sziszegtem.

 - Ugyan… Hidd, el vannak izgalmasabb módszereim arra, hogy kiderítsem a mocskos kis titkaidat. – nyalta meg alsó ajkát, miközben perverz mosolyra húzta ajkait. Szemeim körülbelül lapostányér méretűre nőhettek, sőt talán még a számat is eltátottam egy kicsit. Aztán mire észbe kaptam csak az üres ajtókeretet bámultam egy szál szőke nélkül. A többi kupéban ülő, azonban kitartóan függesztették rám tekintetüket a továbbiakat várva. Végignézték az egészet? Hé, popcornt ne hozzak rögtön? Pletykaéhes népség. Hülye hollósok. Hülye napló. Hülye Malfoy. Hülye én. Neeem, én nem vagyok hülye. Kizárólag Malfoy hibája, hogy kiesett a táskámból. De legalább visszahozta. Hogy beleolvasott e… nos, azt nem tudom. Nagyon remélem, hogy nem tette meg. És mi volt az a piszkos vigyor az arcán?! Velem inkább csak ne perverzkedjen, mert nem tolerálom. Na jó, de. Tagadhatatlanul kalimpálni kezdett a szívem, amikor olyan közel hajolt. Csodálatos. Már csak az hiányzik, hogy én is csatlakozzak a hülye ribancai körébe, akikből már így is van egy jó pár. Semmi kedvem hozzá, hogy egy legyek neki a sok közül. Röhejes vagyok, esküszöm. Már baromságokon gondolkodom. Nem teljesen mindegy nekem, hogy Malfoy kit, mikor vág gerincre? Dehogynem. Tökéletesen hidegen hagy. és ez így is fog maradni. Muszáj így maradnia. Belőlem nem lesz egy éjszakás ribanc. Nagyon érdekes arcot vághattam, mert Ginger kérdőn megköszörülte a torkát, majd a hollósok felé pillantott, akik még mindig érdeklődve bámultak rám.

 - Mivan?! Nem láttatok még élő embert?! – mordultam rájuk ingerülten. Jó, most szépen megnyugszunk és megkeressük, aztán a csinos, bájos, cseppet rideg, mégis elbűvölő álarcomat és megnyugszunk. Úgy van. Már épp szándékoztam visszahuppanni a helyemre, mikor a vonat egy rándulással megállt.

 - Megérkeztünk. – szólalt meg az a srác aki megpróbálta letapizni Gingert. Sóhajtottam egyet, majd barátnőmmel a nyomomban kiléptem a kupéból. A diákok tömegével együtt szálltunk le mi is a vonatról. Beszippantottam a hűs szeptemberi levegőt, majd hátradobtam ébenszín hajamat és megindultam a ló nélküli fiákerek irányába, amik már indulásra készen várták utasaikat. Már harmadik éve tápászkodom fel a bársonyülésekre és figyelem az egyrészt visszataszító, másrészt lenyűgöző élőlényeket. A kocsi lassan megindult a sáros úton a hatalmas kastély ódon falai felé. Szóval ismét a jó öreg Roxfortban…

1.Vissza a múltba...

1.fejezet

Minden ott kezdődött, hogy az én drága anyám, Kiara Anderson, azaz most már Russel, mivel férjhez ment az egyik legjobb barátnője bátyjához Darren Russelhez, tehát Kiara egy fatális nagy ostobaságot követett el. Mégpedig titkolózott előttem. Nos, megemlíteném, hogy ez nem épp okos cselekedet. Bár honnan gondolhatta volna, hogy a tündéri kislányából egy ilyen mindenre elszánt, makacs, pimasz és öntelt nőszemély lesz? Sehonnan. Ezért is ringatta magát abba a hitbe, hogy soha nem fogok rájönni. Hogy mire? Nos, kemény munka (értem ezt anyám titkos naplói elrablása alatt) árán, de sikerült kiderítenem az igazságot. A történetem onnan indul, hogy…

Egy hosszú, fekete hajú, smaragdzöld szemű lány nézett vissza rám a már oly ismerős gőgös, határozott tekintettel. Ajkai gúnyos mosolyra húzódtak. Kinyújtottam a karomat, hogy megérintsem szoborszerű bőrét, de nem hagyta. Hátrébb lépett és szánakozva felkacagott csilingelő hangján. Annyira ismerős volt… Ki lehet ő? És miért érzem úgy, mintha már több ezerszer pillantottam volna rá, mégsem tudok róla semmi? Miért van olyan érzésem, hogy én… én soha nem érhetek fel hozzá? Hiszen ő olyan kecses, büszke és gyönyörű… Én pedig… én milyen vagyok? Teljesen átlagos… Nincs meg bennem az, amivel ő úgy vonzza magához az embereket, mint édes nektár a méheket. Én képtelen vagyok olyan könnyű játékkal elbűvölni másokat. Ki vagyok én?

Kétségbeesett sikoly hagyta el ajkaimat. Remegő kézzel, mégis határozottan söpörtem le magamról a takarót és léptem a hatalmas tükör elé. Lassan simítottam végig még mindig játékosan piros ajkaimon, szépen ívelt szemöldökömön, hófehér arcbőrömön, majd végül smaragdzöld szemember lógó szénfekete hajamon. Már megint ez az álom… Az a lány… Ő, én vagyok. De akkor mégis miért érzem azt minden egyes pillanatban, hogy erősebb nálam? Hiszen egyek vagyunk! És vagyok Tiana Russel! Esküszöm, néha már hajlamos vagyok hinni Gingernek, hogy ki kéne vizsgáltatnom magam. De mit mondhatnék? Nincs semmi, ami kiválthatná ezeket az álmokat, amiktől folyton kiráz a hideg. Pedig… semmi rémisztő nincs benne. Biztos bolondnak néznének, ha elmondanám őket. Ginger az egyetlen, aki tud róluk. Ő pedig hallgat. Amíg én azt mondom. De vajon… mi lehet az oka ezeknek a förmedvényeknek? Az önbizalomhiány teljesen ki van zárva. Hiszen csak rám kell nézni. Elégedetten mosolyogtam rá tükörképemre, aki ugyanolyan lusta vigyort küldött vissza felém. Hátradobtam hosszú hajamat, majd magam köré tekertem a smaragdzöld selyem köntösömet és kiléptem a szobámból. Lassan, kimért léptekkel mentem le a hosszú lépcsőn, amibe az előtérbe vezetett. Sehol senki. Elfintorodtam, majd átsétáltam a hatalmas étkezőbe. Nem is értem egyébként minek nekünk ekkora. Még nem számoltam meg hány személyes, de biztos, hogy bőven túl tesz az ötösön, amire nekünk elvileg szükségünk lenne.  Az asztal egyik végén apám ült, aki összehúzott szemöldökkel mélyedt bele teljesen a Reggeli Próféta mai számába. Fogalmam sincs, valójában miért olvassa azt a mocskot. Semmi értelemeset nem tud írni az a Rita Vitrol, vagy, hogy hívják. Darren, amint észrevett leeresztett az újságot, majd derűsen rám mosolygott.

 - Jó reggelt!

 - ’Reggelt. Anya? – kérdeztem, miközben leereszkedtem az egyik székre. Pár másodperc múlva már a házi manók rohangáltak tálával a kezükben, ami a reggelimet tartalmazta.

 - Már elment. – válaszolta, majd az órára pillantott. – És nekem is el kell indulnom, ha nem akarok elkésni. Viselkedjetek, míg nem vagyunk itthon. – mosolygott, majd homlokon csókolt és lelépett. Csodás. Étvágytalanul turkáltam a rántottámat, amit elvileg be kellett volna vágnom. De inkább félretoltam és felhörpintettem a csésze kávét, aztán felálltam az asztaltól. Ráérősen sétáltam vissza a saját szobámba, hogy felöltözzek. Azt hiszem több mint fél óráig ültem a sminkasztalom előtt és bámultam kedvtelve a tükörképemet, miközben szórakozottan fésülgettem selymes hajamat. Még mindig az az átkozott álom járt a fejemben. Miért ismétlődik meg folyton? Miért érzem őt erősebbnek, mint magamat, ha egyek vagyunk? Miért rémiszt meg ez az egész? Számtalan kérdés, amire nem találok választ.

 - Nincs kedvem visszamenni és hallgatni a sok idiótát. Komolyan mondom, ha Chang nem száll le Diggory-ról, megátkozom. – magyarázta fintorogva Ginger, miközben éppen halálra untuk magunkat a hófehér kanapémon.

 - Nos, az első megállapításoddal egyetértek. Diggory viszont egy cseppet sem tudja lekötni a figyelmemet. Túlzottan is… - kezdtem elgondolkodva, miközben elsüllyesztettem egy kanál jégkrémet a számban.

 - … jófiú. Tudom. De legalább nincs gond az irányításával. Amúgy meg nem is értem Chang mit keres a közelében. az a csaj egy pióca. Hülye kínai...

 - Brown, ne légy rasszista. – húztam gúnyos mosolyra ajkaimat. Figyeltem, ahogy legjobb barátnőm megforgatja acélkék szemeit és hátradobja hosszú, széke haját. A nyári szünet utolsó délutánját töltöttük a szobámban fagyit nyammogva. Nem valami izgalmas tevékenység. Mindenesetre azt nem mondhatom, hogy nem jutott elég izgalom a nyárra. Néha vég sok is volt. De most majd szépen holnap visszaküldenek minket abba a kőbörtönbe. Semmi humorom találkozni a nyomorék kuzinommal. A „nagy” Harry Potter! Istenem, hiszen nem tett semmit! Csak mázlija volt! Egyedül Lily néni önfeláldozásának köszönheti, hogy még mindig él. Az pedig, hogy egyesek istenítik… véleményem szerint szánalmas.

 - Nem vagyok rasszista, csupán őszinte. Nem ugyanaz ám. – vont vállat a szőke, miközben félretette a kiürült fagyi kelyhet.

- Hogyne. Ez olyan mintha én azt mondanám, hogy nem vagyok egoista, csak tisztában vagyok a saját értékeimmel. - kacagtam fel gúnyosan, majd kinyújtóztattam elgémberedett tagjaimat.

 - Holnap… tényleg visszamegyünk. – sóhajtott fel Ginger rosszkedvűen. Ugyanazon a véleményen volt, mint én. Sokkal jobb volt, mielőtt a szüleink áthelyeztek minket a Roxfortba. Nem mintha itt nem mondhatnám, hogy a táplálék lánc csúcsán vagyok. Ginger pedig…. nos, nem vagyok benne biztos, hogy nélkülem is képes lett volna ilyen magasra törni, de az emberek okozhatnak meglepetéseket. Gingert, őt 6 éves koromban ismertem meg. Az apám egyik munkatársának lánya. Kezdetekben nem igazán szimpatizáltunk egymással. De aztán végül valahogy elválaszthatatlanok lettünk, amit egyikünk sem bánt.

 - Igen, tényleg. – válaszoltam, miközben végignyúltam a puha perzsaszőnyegen. Pár másodperc után azonban kénytelen voltam felkönyökölni és a kirobbanó ajtó felé pillantatni, ahol húgom robogott be. Őt követte az öcsém is, aki füstölögve követte Deliat.

 - Kopogni luxus angyalkáim? – morogtam gúnyosan. Daniel csak megforgatta szemeit, Delia viszont bocsánatkérően pillantott rám. – Mit akartok? Amint látjátok Gingerrel rendkívül fontos dolgunk van. – magyaráztam teljes meggyőződéssel, miközben feltornáztam magam az eddigi fekvő helyzetemből.

 - Daniel nem hagy békén! El akarja venni a levelemet! – nyafogta a húgom, mire Daniel felháborodottan pillantott rá.

 - Hiszen azt Bryen küldte neked! Tia, hagyni akarod, hogy ezek ketten…

 - Megnyugodhatsz Dan, nincs benne semmi, ami veszélyeztetné a mi Deliank ártatlanságát. – forgattam meg smaragdzöld szemeimet. Delia szemei elkerekedtek a döbbenettől, ezzel szemben az öcsém bizonytalanul méregetett. – Már azelőtt elolvastam, hogy ő kinyithatta volna. – vontam vállat unottan, majd mielőtt bármelyikük szólhatott volna egy szót is határozottan az ajtó felé intettem. Amint távoztak újra elfeküdtem a puha szőnyegcsodán.

 - Menj már előre az istenért és keress egy üres kupét! – utasítottam Gingert, aki mindenáron meg szándékozta várni, amíg felküszködöm a szükségesnél jóval nagyobb bőröndömet a vonatra. Naná, hogy sehol egy pasi, mikor szükség lenne rájuk. – Azt mondtam menj! – sziszegtem most már ingerülten, mire a szőke vetett rám még egy bizonytalan, pillantást, aztán elsietett. Na, végre. Hangosan fújtam ki a levegőt, majd vagy ötvenedjére nyúltam a bőrönd után, de ezúttal valaki megelőzött és egy könnyed mozdulattal emelte fel a vagonra a minimum nyolcvan kilós táskát. Elmosolyodtam, majd tekintetemet végigfuttattam a segítőm izmos karján, a fekete ingen keresztül is jól látható, szépen kidolgozott mellkason, aztán az arcára pillantottam. Ohh… erre nem számítottam. Mosolyom hálásból, gúnyosba váltott, mikor a jövevény egy szenvtelen fél mosollyal ajkain megragadta a csuklómat és engem is felrántott maga mellé.

 - Nocsak Malfoy, csak nem mentél át hős lovagba?

 - Ugyan, dehogy. Csupán gondoltam eleget szerencsétlenkedtél már ott lent. De tudod, ha nagyon szeretnéd vissza is tehetem. – vonta fel gúnyosan egyik szemöldökét. Pontosan emlékszem a legelső találkozásunkra is…

Unottan lépkedtem a kihalt folyosókon, próbálva megjegyezni a bonyolult utakat. Ennek semmi értelme. Ki az isten tervezte ezt a romhalmazt? Teljes mértékben logikátlan a felépítése. Az előbb meg majdnem lezúgtam az egyik mozgó lépcső miatt. A jó reflexeimnek köszönhetem, hogy egyáltalán még élek. Hátradobtam hosszú hajam, majd befordultam az egyik sarkon. Ahogy megpillantottam a sarokban kuporgó, bőgő, egérképű srácot és a fölé magasló két gorillát összeszűkült a szemem.

 - Mit csináltok? – hasított keresztül jéghideg hangom a folyosó sötétjén. A két böhömnagy alak fenyegetően fordult felém, de amint megpillantottak lapostányér méretűre nőttek szemeik. Hmm… gondolom nem számítottak rá, hogy egy lány próbálja megakadályozni őket. Hülye hím soviniszta görények…

 - Mi csak… - kezdte az egyik olyan hangon, amiből már azonnal le tudtam venni, hogy a srác iq-ja 100%-osan mínuszban van. Bizonytalanul pillantottak az egyik sötét sarok irányába, ahonnan pár másodperc múlva kilépett egy srác, aki merőben különbözött a másik kettőtől. Magas volt, szőke és ezüstszürke tekintetéből erő és határozottság tükröződött. Cseppnyi kíváncsisággal mért végig, majd gúnyosan elmosolyodott.

 - Ki vagy te? – hallatszott szintén rideg, mégis behízelgő hangja. Kissé oldalra döntöttem fejemet és úgy válaszoltam neki.

 - A nevem Tiana Russel. De én kérdeztem előbb. – válaszoltam nyugodtan.

 - Egyszerűen segítünk az eltévelyedetteken, akik elfelejtették, hogy hol a helyük. – válaszolta érdektelenül. Összeszűkítettem smaragdzöld szemeimet, majd tekintetemet a még mindig sarokban kuporgóra fordítottam.

 - Erre a fenyegetésnél tudtommal, sokkal értelmesebb módszerek is léteznek. – pillantásomat ismét visszafordítottam a szőkére. A rémült áldozat könnyeivel küszködve pattant fel, majd rohant el a másik irányba. A két monstrum segélykérően bámultak a velem szembenállóra.

 - Hagyjátok csak. – intett a kezével lassan, de tekintetét nem vette le rólam. Amint meghallottam ezt a mondatát elégedetten elmosolyodtam.

 - Nos, ezen kis bájcsevej után igazán elárulhatnád a neved. Tudod, az értelmiségi emberek közt ezt így szokás. – magyaráztam neki mindentudóan. Felvonta egyik szemöldökét.

 - Draco Malfoy. – válaszolta.

 - Ohh, már értem miért nem ezzel kezdted. – vigyorodtam el pimaszul, majd egy laza intés után ellibegtem a folyosóról…

Smaragdzöld íriszeimet elszakítottam Malfoyétól, majd megfogtam a bőröndömet.

 - Reményeim szerint innen már boldogulni fogok. – mondtam még mindig mosolyogva.

 - Én ebben nem vagyok olyan biztos. Nem vagy valami szerencsés Russel.

 - Hát, ha te mondod Malfoy, de azt hiszem mára bőven elég volt a társaságodból. Mindenesedre találkozunk az évnyitón. – mondtam, majd hátat fordítottam a srácnak és elindultam Ginger és az üres kupé keresésére. Azonban a szőke srác megköszörülte a torkát, mire kénytelen voltam  a vállam felett visszapillantani rá.

 - Nem felejtettél el valamit? – szólalt meg célzóan.

 - Nem. – pislogtam ártatlanul, majd zavartalanul folytattam az eddigi utamat. Nagyon remélem, hogy az én drága barátnőmnek sikerült olyan kupét találnia, amelyikben senki már nem rontja a levegőt. Nincs humorom most jó pofizni senkivel. Egyedül Ginger társaságát vagyok hajlandó jelen pillanatban elviselni.